Merjünk változtatni

Mintaértékű hálózat létrehozását tűztük ki célul, ahol különböző területen tevékenykedő civil szervezetek (legyenek akár a bíróság által bejegyzettek, akár informális csoportok) közös célok mentén együttműködnek, valamint tudásmegosztás révén maguk is egyre hatékonyabban lesznek képesek feladataikat ellátni.

Friss topikok

Támogatóink

logok_vegleges.jpg

Egy utcaseprő dícsérete

2015.07.10. 00:40 Merjünk változtatni

A minap munkába menet az Üllői út egy kereszteződésében a gyalogátkelő piros lámpája állított meg. A zebra előtt egy idősödő, nagyon koszos ruhájú utcaseprő dolgozott. 

8_o_utcasepro_mti_n_mohai_balazs_3has_htrz_1.jpg

Viseletes Seprűjével nagy gondossággal söpörgette a jobb sorsú gyerekek esti szórakozásának maradványait. Olyan alaposan dolgozott, hogy úgy tűnt még az út szélén maradt porszemeket is hiánytalanul a lapátra húzta. Arca nem tűnt egykedvűnek, inkább úgy nézett ki, mint aki nagyon is megbecsüli a munkáját. Fontos munkát végez, ráadásul sokunkkal ellentétben az ő munkájának van eleje és vége, s főleg látszata. Jó érzéssel teheti el szerszámait a nap végén, és hála nekünk, holnap is lesz munkája... Eszembe jutott - és máris tudtam, hogy nagyon hatásvadász gondolat - hogy összehasonlítsam őt egy brókerrel. Előre elnézést kérek az általánosításért, de az én értékrendemben az ő munkája sokkal, sokkal többet ér, mint egy jól vasalat öltönyben, mindenhová autóval közlekedő spekuláns munkája. Nem csak többet ér, de társadalmilag is hasznosabb munkát végez. 

A lámpa zöldre váltott, én leléptem a zebrára, ő előzékenyen félre lépett én pedig csak annyit mondtam: köszönöm!

Rajta kívül még sokan megérdemelnének legalább egy köszönetet. Sokan, akik társadalmilag hasznos munkát végeznek. 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://merjunkvaltoztatni.blog.hu/api/trackback/id/tr257614306

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.