Merjünk változtatni

Munkába menet reggel a posta felé vettem az irányt, hogy leveleimet feladjam. A postai számkiadó automata előtt egy elhanyagolt külsejű, kellemetlen szagú ember állt bizonytalanul. Nem tudta milyen gombot kell nyomnia. Valaki segített neki, megkapta a sorszámot és becsoszogott a várótérbe. A következő sorszám az enyém volt. Szegény embernek annyira elviselhetetlen volt az illata, hogy amerre ment mindenki két lépéssel hátrébb állt. Valószínűleg hozzászokott már ehhez. 3095 jelent meg a kijelzőn. Ez az ő száma volt. Ő azonban nem tudta mit kell tennie, csak állt középen és várt. 3096 ez már az én számom. Odaléptem hozzá és segítettem neki, hogy megtalálja a 8-as ablakot, ahol elintézhette ügyét. S mivel a következő úgyis én voltam, ezért kis távolságra mögötte megálltam.Képeslapot vett, három darabot. A pénztárosnak 20,-Ft borravalót is adott és kölcsönkért egy tollat: Visszahozom, ne tessék aggódni – mondta.

Sorra kerültem, elintéztem a dolgom és elindultam kifelé. Ekkor láttam meg, hogy emberünk egy széken ül, kezében a három képeslappal és potyognak a könnyei. Odaléptem és megkérdeztem, hogy segíthetek-e valamit? Rám nézett és annyit mondott: „nem találom a címeket, pedig a zsebemben volt ebben a nejlon zacskóban.” Milyen címeket? - Kérdeztem. A lányaim és a feleségem jött a rövid válasz. Nem tudtam mit tenni, néhány rövid mondat után elbúcsúztam tőle és útnak indultam. De egész úton nem hagyott nyugodni a kérdés: Hogyan lehetséges, hogy ez a szegény sorsú, minden bizonnyal hajléktalan ember ilyen elhagyatottan és magányosan él, miközben gyermekei és felesége van? Mi történhetett, hogy ide jutott? Vajon gondol rá a családja úgy, mint ahogy ő gondol rájuk – minden bizonnyal nem csak karácsony előtt?

Az előítéletek mély nyomot hagynak bennünk, észrevétlenül is meghatározzák cselekedeteinket. Egy kellemetlen szagú hajléktalan embert hajlamosak vagyunk már nem is embernek, csak akadálynak tekinteni. Mi kell ahhoz, hogy ez megváltozzon? Meggyűződésem, hogy hallgatni kell azokra a civil szervezetekre, akik a mindennapokban tartják velük a kapcsolatot, akik miatt talán még nem halt meg a remény ezekben az emberekben…

Boldog karácsonyt!

Egy 1933 szeptemberi napsütéses délután a Southampton Row egyik útkereszteződésében az emigráns magyar fizikus, Szilárd Leó fejében megszületett a maghasadás gondolata. 

Szilárd Leó feltette magának a kérdést: mi lenne, ha egy neutront belelőnénk egy atommagba? (Minthogy a neutronnak nincs elektromos töltése, nem taszítják el a magban lévő protonok, ezért közvetlenül bele irányírhatók.) Eszébe jutott, mi lenne, ha találna egy olyan anyagot, melynek atommagjából egyetlen neutron becsapódása után kettő neutron repülne ki?

Szilárd lelki szemei előtt már látta is a láncreakciót, ahol exponenciálisan növekedő számú neutron kétfelé szaggatja az atommagokat. 

Strand Palace Hotel beli kicsiny szobájában még aznap este kiszámolta, hogy néhány kilogramm anyagból annyi energia szabadulhat fel, ami egy kisebb város egész évi energiaszükségletét fedezni képes. Feltéve persze, hogy az anyag rábírható a szabályozott láncreakcióra. Ha ez nem sikerül, akkor ugyanezen mennyiségű anyag az egész várost elpusztíthatja. 

Az urán érc ígéretesnek mutatkozott, kutatási elképzelései miatt Szilárd kivándorolt az USA-ba és ott folytatta kísérleteit. Szilárd rávette Albert Eistent, hogy írja meg híressé vált levelét Roosevelt elnöknek

Fenti képünkön Eistein és Szilárd Leó.

E levél kétségtelenül megváltoztatta a világot. Szilárd később, 1942-ben Chicagóban vezető szerepet játszott az első szabályozott láncreakció megalkotásában, mely megnyitotta az utat az atombomba létrehozására. 

Szilárd azonban felfogta, hogy e fegyver milyen óriási veszélyt jelent az emberiségre, ezért élete hátralévő részét az atombomba elleni felvilágosítással és veszélyeire való figyelemfelhívással töltötte. 

Ha most felnézünk és elolvassuk e blognak a címét "merjünk változtatni" talán már sejthetjük is, hogy miért kezdtem e történet bemutatásával írásom. 

A láncreakciót nem csak a neutronok indíthatják be, és nem is csak fizikai értelemben beszélhetünk róla. Egy egy előremutató gondolat, vagy tevékenység ugyanígy alapvetően változtathatja meg a világot. Eleged van a lakóhelyed melletti zajból és légszennyezésből? Nem bírod már elviselni, hogy szomszédod állandóan gumival és PET palackokkal gyújt be a kazánjába? Halmozottan hátrányos helyzetű gyermeked miatt nem tudsz munkába állni, de senki nem segít helyzeteden? Érzékeny vagy a társadalmi problémákra, de úgy gondolod egyedül kevés vagy a megoldásukhoz? Változtass! Keresd meg azokat a fórumokat (civil szervezeteket) akik a számodra fontos problémákkal foglalkoznak. Mondd el nekik ötleteidet és segítsd munkájukat önkéntességgel, mások meggyőzésével, vagy akár pénzzel. 

A "Merjünk vátoztatni" projekt keretében több, mint 20 civil szervezetnek segítünk, hogy képesek legyenek saját útjukon gyorsabban és sikeresebben haladni. A tegnapi napon tartottuk önkéntes programunk találkozóját, ahol vállalati önkéntesek és egyetemisták fejezték ki szándékukat, hogy segítsék a civil szervezeteket. Rájuk máris büszkék vagyunk! Te is képes vagy segíteni, ne menj el a lehetőség mellett, találd meg a hozzád közel álló civil szervezetet és segítsd munkájukat.

Képesek vagyunk arra, hogy egy-egy jó ötletből, kezdeményezésből rövid ídő alatt maghasadás szerű eredményeket érjünk el. Ehhez semmi másra nincs szükség, csak egyetértő, egymást segítő emberekre. Rád. 

A francia hetilap múlt heti számának hátsó borítóján a vízbe fulladt szír kisfiú halálával viccelődnek. Az egész annyira gyomorfordító és felháborító, hogy további részleteket nem is írunk róla, sajnos elég sok helyen megtalálható az interneten.

Teszi mindezt egy olyan újság, melynek 12 munkatársa halála miatt a fél világ Je suis Charlie feliratokat posztolt.

Ébredjünk már fel! Milyen világban élünk? Tényleg van olyan ember aki ezen nevetni tud? Ez az újság a jövő héten is meg fog jelenni? Ha igen, az kizárólag a társadalom hibája lesz. Egy ártatlan gyermek halálából viccet, vagy szatírát csinálni embertelen és elfogadhatatlan. A gyermekek nem felelősek szüleik, a politikusok, vagy a vallási vezetők bűneiért.

Ne fogadd el a hasonló megnyilvánulásokat és a gyűlöletbeszédet! Magyarországnak nem ez az útja. A szélsőségek felerősödése csak rövidtávú politikai és gazdasági haszonszerzésre alkalmas. Egy emberöltő túl kevés hozzá, hogy megengedhetnénk magunknak azt a luxust, hogy mindebben partnerek legyünk!

Egy fél lábú szír férfi beintett a politikának és nyert! Ő inkább saját kezébe vette a sorsát és ezzel további 1200 embernek is reményt adott. Magyarok ezrei segítettek a rászorulókon az elmúlt hónapban, amíg a nagypolitika és az egyházak dogmáikkal viaskodtak. A nemzetközi sajtóban mégsem ezek az önzetlen civil tettek kerültek címoldalra, hanem a politika. 

Hányszor megkeserítette már életünket ugyanez a sakkjátszma. Az egyszerű állampolgár nem tudja hogyan szabadulhatna attól a béklyótól, melyet a mindennapokat átszövő politika kényszerít ránk. Politika otthon, politika a munkahelyen, politika a tévében, politika az interneten, politika egy sör mellett, politika az iskolában, a rendelőben, a templomban, mindenhol! Ez a lánc nem engedi szabadon szárnyalni a gondolatokat, és megmérgezi a civil aktivitást. Azt a civil aktivitást, ami egyedüliként képes ezt az országot a gondolkodó, egymás iránt felelősséget érző, kreatív, jövőt építő társadalommá formálni. 

Mi, egyszerű civil emberek csendben dolgozunk, és segítünk, ha baj van. Nem szoktunk az újságok címoldalára kerülni, pedig a híreknek rólunk kellene szólnia! Mindenkinek látnia kell, hogy nem egy szűk politikai közösségnek kell meghatároznia Magyarország jövőjét, hanem nekünk, a hétköznapi hősöknek. Olyan országban kell élnünk, amelynek tettei nem sértik alapvető erkölcsi felfogásunk, amely úgy viszonyul másokhoz, ahogyan mi szeretnénk, hogy hozzánk viszonyuljanak mások.

Ezekben a napokban nem sok pozitív hang volt, mely Magyarországról szólt, kaptunk ellenben kritikát, lehordást, értetlenkedést, vádaskodást. Hogy jogosan-e, vagy sem, azt megítélni nem tudom, de aki állandóan farkast kiállt, azt egyszer csak nem veszik már komolyan... 

Unom a politikát, mert kéretlenül belefészkeli magát életünkbe, mert a mindennapi hősök helyett a torzult személyiségű politika csinálók jutnak főszerephez. 

Mi emberek azonban maradjunk olyanok, mint amilyennek az elmúlt hónapban is láthattuk magunkat! Bár a sajtó most nem a mi dicséretünkről szól, de jegyezzük meg önzetlen tetteink által okozott jó érzést és merítsünk belőle erőt a jövőre is. Hajrá civilek!

1989. október 23-án az iskolából a harmadik óra után a Kossuth tér felé vettem az irányt. Tudtam, hogy egyszer a történelemkönyvekben köszön vissza majd ez a nap és részese akartam lenni. 

 Az akkori naptáram bejegyzése szerint látható, hogy előre megterveztem a részvétem. 

Tudom, hogy ezekben a napokban, így ma is épp úgy történelmi időket élünk, mint 1989-ben. Az azonban nem fér a fejembe, ha akkor egy 16 éves gyerek átlátta a helyzetet, akkor ma, -az akkor még hasonlóan fiatal tiszta gondolkodású - vezetőink miért viselkednek közös értékeinkhez méltatlanul? Hónapok óta tudják, hogy a súlyos polgárháborús helyzet miatt emberek tízezrei indulnak meg életüket mentve az ígéret földje felé. E sorok írásakor piciny gyermekek, családok, férfiak és nők gyalogmenetben haladnak épp az M1-es autópályán Ausztria irányába. 

A civil lakosság és szervezetek ebben a helyzetben is csillagos ötösre vizsgáztak és elismerés illet mindenkit, aki kérés nélkül is pontosan tudta, és tudja, hogy mi a dolga. 

Mert miről is szól mindenek előtt ami a szemünk előtt zajlik? Emberségről, a rászorulók megsegítéséről, tisztességről. Nem szírek, afgánok, muzulmánok, vagy épp keresztények gyalogolnak most az autópályán, hanem emberek. Pontosan ugyanolyan emberek, mint amilyenek mi vagyunk. Könnyű a helyes hozzáállást kitalálni, ha a helyükbe képzeljük magunkat. Egyszer velünk is megtörténhet! Százmilliós plakátkampány helyett nem lett volna egyszerűbb háromszázezer forintért tájékoztató brosúrákat gyártani a menekültek nyelvén és felkészíteni a fogadásukra és regisztrációjukra a hatóságokat? Úgy kell bánnunk ezekkel az emberekkel, ahogy azt szeretnénk, ha hasonló helyzetben velünk bánnának. Viselkedjünk úgy ebben a helyzetben, hogy a történelemkönyvekben majd emberségről, tisztességről, önzetlen segítségről szóljanak a sorok. 

Ha pedig példaképekre van szükségetek, tekintsétek annak mindazokat, akik csak rámosolyogtak egy aranyos kisgyerekre, akik önkéntesként segítettek az ételosztásban, szervezésben, akik ellátták a betegeket, sebesülteket, akik most is vizet visznek a gyaloglóknak, akik rendőrként védelmükbe veszik az elesetteket a rájuk szitkokat szóró szélsőségesekkel szemben, és mindenkit, aki megértette: ők ugyanolyan emberek, mint én!

Miért kell egy hulladékhasznosító cégnek hulladékkal elárasztania a lakosságot? Ez a jogos kérdés merülhet fel a napokban minden Budapesti háztartásban, akik megkapták a Fővárosi Közterület Fenntartó Zrt. és Budapest város közös levelét.

A levél a "Fontos információk a fővárosi hulladékgazdálkodás fejlesztéséről" címet viseli, mely miatt érdeklődéssel vettem kezembe. Vártam, hogy tájékoztatnak az üveghulladékok elhelyezéséről, vagy a veszélyes hulladékok kezelésének szabályairól, esetleg arról, hogy mostantól a szelektív kukákat már nem havonta egyszer, hanem kétszer is elszállítják. De nem! Olvasás közben a szám lassan lebiggyedt és rájöttem, hogy már megint egy marketing kiadványt tartok a kezemben, ráadásul úgy, hogy az ilyen típusú levelek kézbesítését ügyfélkapumon keresztül letiltottam. 

De mennyibe került ez és mennyi szemetet is küldtek ki postán?

Ha az egyenként 15 grammos levelet minden Budapesti háztartásba eljuttatták, akkor 759.000 háztartással számolva ez 11.385 kg szemetet jelent. A posta díjszabása alapján 115,-Ft-ba kerül egy ilyen levél kézbesítése, melyre a rendkívüli nagy szám miatt nyilván kedvezményt kaptak a feladók. Ha 100,-Ft / levéllel számolok, akkor csaknem 76 millió Ft volt a levelek célba juttatása. Természetesen elképzelhető, hogy közmunkásokkal juttatták el a címzettekhez a leveleket, így a költséget sajnos becsülni se tudom. 

A levél projektek leírását tartalmazza, megtudhatjuk belőle, hogy az egyik válogatóműben 14 fogvatartottat foglalkoztatnak, vagy azt, hogy Pusztazámoron gázhasznosító rendszer épül. Leginkább azonban a Széchenyi terv. Budapest és az FKF Zrt logója uralja az anyagot. 

Miért érdemel ez a szemetelés ennyi szót? Nos azért, mert Magyarországon a civil szervezetek támogatása drámai mértékben csökkent! A lakosság szeméttel való elárasztása és sok millió forint elköltése a semmire óriási pazarlás. Nyilván bele lehetett volna írni ebbe az Európai Unió által finanszírozott Kohéziós Alapból megvalósuló projektbe, hogy a kommunikációját civil szervezetek bevonásával kívánják megoldani. Ezzel munkahelyeket fenntartva, vagy épp létrehozva és az üzenetet sokkal hatékonyabban eljuttatva a lakossághoz, egyben növelve annak környezettudatos szemléletét. 

Annyit kérnék mindenkitől, hogy elolvasás után a levelet kizárólag a papírhulladék gyűjtésére szolgáló kék színű hulladéktárolóba dobja!

Vagy nem lenne helyes az értékrendem?

HZs.

A minap munkába menet az Üllői út egy kereszteződésében a gyalogátkelő piros lámpája állított meg. A zebra előtt egy idősödő, nagyon koszos ruhájú utcaseprő dolgozott. 

Viseletes Seprűjével nagy gondossággal söpörgette a jobb sorsú gyerekek esti szórakozásának maradványait. Olyan alaposan dolgozott, hogy úgy tűnt még az út szélén maradt porszemeket is hiánytalanul a lapátra húzta. Arca nem tűnt egykedvűnek, inkább úgy nézett ki, mint aki nagyon is megbecsüli a munkáját. Fontos munkát végez, ráadásul sokunkkal ellentétben az ő munkájának van eleje és vége, s főleg látszata. Jó érzéssel teheti el szerszámait a nap végén, és hála nekünk, holnap is lesz munkája... Eszembe jutott - és máris tudtam, hogy nagyon hatásvadász gondolat - hogy összehasonlítsam őt egy brókerrel. Előre elnézést kérek az általánosításért, de az én értékrendemben az ő munkája sokkal, sokkal többet ér, mint egy jól vasalat öltönyben, mindenhová autóval közlekedő spekuláns munkája. Nem csak többet ér, de társadalmilag is hasznosabb munkát végez. 

A lámpa zöldre váltott, én leléptem a zebrára, ő előzékenyen félre lépett én pedig csak annyit mondtam: köszönöm!

Rajta kívül még sokan megérdemelnének legalább egy köszönetet. Sokan, akik társadalmilag hasznos munkát végeznek. 

A vezetői pozícióban eltöltött hosszabb-rövidebb idő szükségszerűen torzítja a személyiséget.

Éppen ezért a vezetőknek szükségük van a kritikára, az építő jellegű vitákra és arra, hogy más szemszögből is lássák saját munkájukat. Miért beszélek épp most erről? A napokban újra kicsordult a pohár és mérhetetlenül elkeseredett lettem a miatt, hogy veszni látom azokat az értékeket, melyekért civil szervezetek, rengeteg áldozattal, önkéntes munkával, hittel és becsülettel dolgoztak az elmúlt évtizedekben. A kézzel fogható konkrét eredményeken kívül ugyanis leginkább az a feladatunk, hogy az emberekre hassunk és elfogadó, egymást segítő, értékalapú társadalom fejlődését segítsük elő. 

Napvilágra kerültek Magyarország kormányának a bevándorló-ellenes plakátötletei, melyeken az alábbi szövegekkel kommunikálnak velünk:

• Ha Magyarországra jössz, nem veheted el a magyarok munkáját!
• Ha Magyarországra jössz, tiszteletben kell tartanod törvényeinket!
• Ha Magyarországra jössz, tiszteletben kell tartanod kultúránkat!

Amikor elolvastam, azonnal felment a vérnyomásom és eldöntöttem, hogy kitöltöm a nemzeti konzultációs kérdőívet, hogy ezzel is kifejezzem mennyire helytelenítem a sugallt üzenetet. A kérdőív azonban újabb gyomrost vitt be a tisztességről alkotott képembe. 

A 4-es kérdés után nem tudtam tovább lépni, mert rájöttem, hogy a kérdőív csupán egy gonosz módon megkonstruált önigazoló dokumentum. Nem különbözik ez számomra semmiben attól, mint amikor a kommunizmus idején, csak egy jelöltre lehetett szavazni. Elszomorító, amikor megelevenedik elöttünk a Grimm testvérek "A császár új ruhája" meséje. Bizony meztelen itt sok vezető, de senki nem mer szólni. 

A végére egy mai korrupció-gyanús történettel teszem fel a koronát. Jászberény polgármestere bérleti pályázatot írt ki egy lakásra, melyet meg is nyert magának! Felháborító arcátlanságnak tartom ezt is, meg az egész nemzeti konzultációt is, mely meggyalázza a társadalmi egyeztetés fogalmát. 

Hogyan tovább?

Becsülettel és őszintén éljük életünket, ne a tisztelet legyen a meghatározó! A tisztelet megkövetelése, kikényszerítése soha nem vezetett a történelem során hosszú távú eredményre. Azok a vezetők a jó vezetők, akik szerethetőek. Ez pedig mindennél jobban jelzi, hogy jó úton haladnak, vagy sem. 

HZs. 2015.06.05.

Gondolkozzunk el rajta, hogy mit fogunk unokáinknak mesélni arról a korról, amiben mi éltünk, ami pont olyan lett, amilyennek mi alkottuk. Aminek tevőleges részesei voltunk, s amivel kapcsolatban nem mutogathatunk másokra, őket okolva mindazért, amit unokáink rónak majd fel nekünk.

Mit fogunk legnagyobb érdemünkként, büszkén mesélni? Meg nem valósult álmainkról számot adunk-e, s lesz-e fogadókészség a tapasztalatainkra? Mindez most dől el!

Villamoson utaztam, az egyik megállóban egy földön fekvő rángatózó férfi feküdt. Az emberek átléptek rajta, kikerülték, nem hajoltak le hozzá. A villamos ablakából az ücsörgő emberek bámulták és egykedvűen jegyezték meg "biztosan epilepsziás, majd elmúlik..." Ekkor vettem észre a szerencsétlen embert és azonnal leszálltam a villamosról, hogy segítsek neki. A villamos mögöttem bezárta az ajtaját és elindult. A bácsi cukorbeteg volt, hívásomra a mentők 5 perc alatt odaértek. Eszembe jutott, vajon mi történt volna, ha nem egy 60 éves férfi, hanem egy csinos fiatal nő fekszik a megállóban? Talán még a villamos vezetője is kiugrott volna a fülkéjéből, hogy segítsen. De idős ember? Talán még hajléktalan is? Nem érünk hozzá, oldja meg valaki más, minket nem érdekel!

A Levegő Munkacsoportnak van egy Lakossági Tanácsadó Irodája. Egyik nap telefonált valaki, hogy lakásának ablakát hetek óta nem tudják kinyitni, mert a szembe lévő házban engedély nélkül építettek egy kéményt, ahol valószínűleg hulladékkal tüzelnek. A szakszerű segítség és lehetőségeinek ismertetése után még egy szakértőnk segítségét is felajánlottuk. A telefonáló megkérdezte: "ugye számomra ez nem kerül majd semmibe?" Nem kerül, a lakossági tanácsadás térítésmentes, hiszen mi egy civil szervezet vagyunk. Munkánkhoz állami támogatást nem kapunk, adományokból, pályázatokból, de legfőképp elhivatottságból látjuk el feladatainkat. A telefonálónak fogalma se volt arról, hogy mi az a civil szervezet? Számára természetes volt, hogy ha problémája van, valaki segít, mégpedig ingyen.

Vannak szerencsés országok ezen a földön, ahol pezsgő a civil élet. Az emberek problémáik megoldását saját kezükbe veszik és nem várják azt az ellátó ,rendszerektől. Ezekben az országokban kiegyensúlyozottabbak a társadalmi viszonyok, az emberi kapcsolatok pedig felértékelődnek. A civil szervezetek azonban nem eszközök a jólléti társadalom irányába, hanem következmények. Az inspiráló, elfogadó és kritikát szerető környezet, aki valóban ad az emberek véleményére, kitermeli és működteti a civil szférát, mely mindig a politikai-gazdasági döntéshozók felett áll!

Erős civil társadalom esetén nem fordulhatna elő, hogy képviselő legyen egy folytatólagosan, jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntette miatt elítélt ember, aki trágár kifejezésekkel illet másokat, nem fordulhatna elő, hogy büntetőadót vezessenek be a napelemekre, nem fordulhatna elő, hogy a közérdekű bejelentőt üldözik, miközben a jogsértők és csalók tovább folytathatják piszkos üzelmeiket, nem fordulhatna elő, hogy a villamosmegállóban haldoklót átlépik és le se hajolnak hozzá, nem fordulhatna elő, hogy embereket származásuk szerint hátrányosan megkülönböztetnek, s még megannyi minden nem fordulhatna elő...

Milyen korban is szeretnél élni?

HZs.

Az emberi kapcsolatok struktúrája, mennyisége és minősége a feltétele az egészséges és jól működő társadalomnak. Társadalmi tőkének is szokták mindezt nevezni, mely jól mérhető az általános bizalom mértékével, a társadalmi nirmák betartásával és a civil társadalom aktivitásával. 

Egy 2013-as magyar kutatás alapján, mi magyarok, ragaszkodunk a családhoz és a házasság intézményéhez. Ezt támasztja alá az UNICEF fejlett országokban végzett felmérése is, mely szerint Magyarországon ápolják az egyik legszorosabb kapcsolatot gyermekeik szüleikkel. 

Nagyon érdekes ugyanakkor, hogy a családtagjainkkal ápolt szoros bizalmi viszonyhoz képest a KSH szubjektív jóllét vizsgálata szerint a 10-es skálán mindössze 5,3 szintre értékeljük az emberekbe vetett bizalmunk szintjét. 

A külvilágban való gyenge bizalom komoly jelzésül kell, hogy szolgáljon döntéshozóink számára is. A példaként tekinthető erős demokratikus gyökerekkel rendelkező társadalmakban (skandináv országok, Németország, Egyesült Királyság) magas az általános bizalmi szint, sokrétűek az emberi kapcsolatok és virágzik a civil aktivitás. Ezzel ellentétben nálunk sokszor csak a család szintjén fontosak az alapvető társadalmi értékek, szélsőséges esetekben akár az is előfordulhat, hogy a morális kötelezettségek csak a családon belül válnak érvényessé, a család határa egyben az erkölcsösség határa is lesz.

Otthon a kertben nem dobjuk el a műanyag palackot, de az erdőben már megtesszük, családtagjaink pénzét nem emeljük el a pénztárcájukból, de az adózást megpróbáljuk elkerülni. A saját utcánkban nem hajtunk gyorsan, de a szomszéd utcában már 60-al hajtunk a 30-as táblánál. Kollégiumi szobatársunknak elnézzük, ha nem megengedett módszerekkel él, másokat ugyanezért elítélünk...

Ez a kapcsolatérzékenység az emberek társadalmi és politikai intézményrendszerbe vetett bizalmát is megrendíti, így a társadalom a mindenkivel szemben bizalmatlan mikroközösségek halmazává válik, a társadalmi tőke pedig megrendül. 

Súlyos felelősség terheli a kialakult helyzetért azt a döntéshozói szintet is, akik az egymásra mutogatásban jeleskednek a társadalmi párbeszéd erősítése, az alulról jövő kezdeményezések felkarolása, a társadalmi bizalom megerősítését célzó civil közösségek támogatása helyett. 

Mi lehet a megoldás? Ne menjünk el a segítségre szorulók mellett! Legyen az akár egy babakocsis anyuka, egy mozgásában korlátozott személy, a szomszédunk, vagy egy általunk is fontosnak tartott közösségi cél. Szemlesütés helyett álljunk ki saját és mások általunk hitelesnek vélt igazáért is. Változtassunk a rendszeren együttesen, ne törődjünk bele a megszokottságba, merjük elmondani azt, amitől jobbá, élhetőbbé, aktívabbá, bizalmasabbá válhat a társadalom. 

(Írásunk az Élet és Tudomány LXIX.évfolyam 33.szám 1049. oldalán megjelent írásának felhasználásával készült.)