Merjünk változtatni

Mintaértékű hálózat létrehozását tűztük ki célul, ahol különböző területen tevékenykedő civil szervezetek (legyenek akár a bíróság által bejegyzettek, akár informális csoportok) közös célok mentén együttműködnek, valamint tudásmegosztás révén maguk is egyre hatékonyabban lesznek képesek feladataikat ellátni.

Friss topikok

Támogatóink

logok_vegleges.jpg

Boldog karácsonyt!

2015.12.22. 08:07 Merjünk változtatni

Munkába menet reggel a posta felé vettem az irányt, hogy leveleimet feladjam. A postai számkiadó automata előtt egy elhanyagolt külsejű, kellemetlen szagú ember állt bizonytalanul. Nem tudta milyen gombot kell nyomnia. Valaki segített neki, megkapta a sorszámot és becsoszogott a várótérbe. A következő sorszám az enyém volt. Szegény embernek annyira elviselhetetlen volt az illata, hogy amerre ment mindenki két lépéssel hátrébb állt. Valószínűleg hozzászokott már ehhez. 3095 jelent meg a kijelzőn. Ez az ő száma volt. Ő azonban nem tudta mit kell tennie, csak állt középen és várt. 3096 ez már az én számom. Odaléptem hozzá és segítettem neki, hogy megtalálja a 8-as ablakot, ahol elintézhette ügyét. S mivel a következő úgyis én voltam, ezért kis távolságra mögötte megálltam.Képeslapot vett, három darabot. A pénztárosnak 20,-Ft borravalót is adott és kölcsönkért egy tollat: Visszahozom, ne tessék aggódni – mondta.

108872.gif

Sorra kerültem, elintéztem a dolgom és elindultam kifelé. Ekkor láttam meg, hogy emberünk egy széken ül, kezében a három képeslappal és potyognak a könnyei. Odaléptem és megkérdeztem, hogy segíthetek-e valamit? Rám nézett és annyit mondott: „nem találom a címeket, pedig a zsebemben volt ebben a nejlon zacskóban.” Milyen címeket? - Kérdeztem. A lányaim és a feleségem jött a rövid válasz. Nem tudtam mit tenni, néhány rövid mondat után elbúcsúztam tőle és útnak indultam. De egész úton nem hagyott nyugodni a kérdés: Hogyan lehetséges, hogy ez a szegény sorsú, minden bizonnyal hajléktalan ember ilyen elhagyatottan és magányosan él, miközben gyermekei és felesége van? Mi történhetett, hogy ide jutott? Vajon gondol rá a családja úgy, mint ahogy ő gondol rájuk – minden bizonnyal nem csak karácsony előtt?

Az előítéletek mély nyomot hagynak bennünk, észrevétlenül is meghatározzák cselekedeteinket. Egy kellemetlen szagú hajléktalan embert hajlamosak vagyunk már nem is embernek, csak akadálynak tekinteni. Mi kell ahhoz, hogy ez megváltozzon? Meggyűződésem, hogy hallgatni kell azokra a civil szervezetekre, akik a mindennapokban tartják velük a kapcsolatot, akik miatt talán még nem halt meg a remény ezekben az emberekben…

Boldog karácsonyt!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://merjunkvaltoztatni.blog.hu/api/trackback/id/tr88190876

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.